Neked van kedved ilyen hőségben krémezni? Krém nélkül is úgy érzed, mintha elolvadnál?
A nagy meleg, főleg, ha hetekig eltart, igénybe veszi a bőrünket.
A fokozott napfény hatására, akkor is, ha nem nyaralunk, csak a városban járunk, a bőrünk a hám szarurétegének vastagításával és a pigment anyag (melanin) fokozott termelésével válaszol. Ezekkel árnyékolni próbálja a bőrsejtjeid DNS-ét, hogy ne károsodjanak. Természetesen ehhez jön még a fokozott verejték termelés, amivel hűti magát és a szervezetedet.
Az ezekből adódó tünetek néha kellemetlenségekkel járnak. A fokozott szaruképzés érdes, picit smirglis bőrérzetet eredményezhet. Ha a pigment termelés nem egyenletes, akkor speciális ápolásra kell áttérni. A több izzadásról pedig ne is beszéljünk!
A megváltozó bőrünk és a hőérzetünk óhatatlanul arra késztet minket, hogy megváltoztassuk az otthoni bőrápolási rutinunkat. Sokszor felmerül a kérdés, hogy mi az, ami az otthoni rutinból elhagyható, vagy esetleg mással helyettesíthető?
Alapszabály, hogy bőrtípusunkat is figyelembe véve, nyáron a téli bőrápolásunktól könnyedebb állagú krémre, inkább fluidra, gél-krémre, vagy zselére váltunk. Szerencsére ma egyfajta trend is a kozmetikai iparban, hogy a magasabb hatóanyag tartalom nem feltétlenül kell, hogy „nehéz” kozmetikumot eredményezzen.
A bőrsejtek éjjel-nappal dolgoznak. Attól, hogy alszol, még végzik a dolgukat. Anyagcseréjük, munkájuk nem áll meg. Amelyiknek például a szabadgyökök eltakarítása a dolga, az csinálja azt éjjel is. A hámképzés, faggyútermelés, festékképzés, stb. ugyanúgy zajlik. Ezért fontos, hogy ne csak este, hanem reggel is megfelelően használj arctisztítót! A hideg víz önmagában nem elég!
Ha reggel az arctisztítás után csak egyetlen dolgot tudsz felkenni, mert semmi többet nem bír a bőröd a hőségben, akkor az a káros összetevőktől mentes fényvédő krémed legyen! Ha ebben antioxidáns hatóanyagok, vitaminok is vannak, az nagyon jó. Kerüld a káros összetevőket ebben a kozmetikumban is, mert némelyik pigmentfoltokat okozhat, vagy gyorsíthatja a bőröd öregedését!
Ha a reggeli rutinból hiányoztak a tápláló hatóanyagok, mert nem kentél fel sem liposzómát, sem koncentrátumot, akkor este különösen fontos az éhező bőrödet ellátni. Alapos arctisztítás és tonizálás után használj mélyrétegben hidratáló liposzómákat, melyek a nedvességet nem csak pótolják, hanem segítik megtartani is; valamint antioxidáns és bőrvédő hatóanyagokat (pl.: C-vitamint, retinolt, növényi őssejt kivonatot, ectoint, aminosavakat)!
Amikor azt érzed, hogy a bőrödnek érdes a tapintása, nem veszi fel a krémet, vagy egyszerűen már nem bírsz vele, akkor kapj elő egy bőrradírt! A szemcsés bőrradírozás, vagy a nyáron is biztonságos PHA-savas bőrmegújító szérumok mindig segítenek fellélegezni a bőrödnek. Két-három hétig a heti 1 radírozást be is sűrítheted 2-re.
A bőrradírozás után mindig érdemes kihasználnod a bőröd hámlasztás által megnövekedett felszívóképességét. Kánikulában behűtheted az arcpakolásodat picit, vagy készíthetsz egy keveréket az otthoni kozmetikumaidból: liposzóma + szérum + arckrém, és ezt behűtve pakolásként felteheted vagy bemasszírozhatod. Vigyázat! Nem kell lefagyasztani, elég csak hűteni kicsit. A bőrnek sem jó a sokkoló hideg, ugyanúgy, mint a túlzásba vitt légkondi a testnek.
- - -
Előfordulhat, hogy úgy érzed, az otthoni tippek már nem segítenek, vagy nincs hozzá megfelelő kozmetikai terméked. Ha többre van szükséged, akkor jelentkezz be hozzám egy arckezelésre vagy UV-barát PEEL IT bőrmegújító ápolásra! Összeállítom neked a személyre szabott „after-sun kezelésedet”!
Ha máskor is szívesen olvasnál tőlem bőrápolási híreket, cikkeket, akkor iratkozz fel hírlevelemre itt!
- - -
Fotó: Freepik